Magyar Péter egy interjúban arról beszélt, hogy Magyarországon képviseleti demokrácia és jogállam van. Hadházy Ákos független ...
Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adóalap-kedvezményekről, hogy a munkáltatók már a januári fizetésben ...
Északnyugat felől érte el Magyarországot a hidegfront, amely hatására mintegy tíz fokkal esett vissza a hőmérséklet. A havas ...
A fiatal tehetség az idén emelné a tétet, és már az összetett bajnoki címet, de minimum a legjobb háromba kerülést célozza ...
Négy magyar hegymászó hódítja meg hamarosan a Föld legmagasabb aktív vulkánját, az Ojos del Saladót. Molnár Ábel, Varga Csaba ...
A közösségi médiában megosztott videókon látható, ahogy a tüntetők tárgyakat dobálnak a rendőrökre, a rendőrök pedig ...
Yael Arad, az Izraeli Olimpiai Bizottság elnöke héberül mondta el búcsúbeszédét. Yael Arad beszédében felidézte, hogy Keleti ...
Január elsejétől megnyílt a lehetőség arra, hogy a SZÉP-kártyákon összegyűlt pénz felét lakásfelújításra is elkölthessék a ...
Megjelent néhány lesi fotó a Tesla új Model Y autójáról, amit Kínában nem sokára birtokba is vehetnek az új autótulajdonosok.
Mindeközben - Kedden ért véget a TV2 párkereső reality-je. A napokban véget ért a Házasság első látásra második évada a TV2-n ...
Örményország és Georgia mellett a Fülöp-szigetekről is érkezhetnek vendégmunkások Magyarországra – derült ki a Magyar Közlöny ...
Pénteken erősen felhős vagy borult idő lesz, majd napközben északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, estére nagy ...